In memoriam Zöld Fenyő

Hullik. Hallom, a neszezését. Azt hiszi, hogy nem veszem észre. Ha ránézek frissnek és üdének tetteti magát, de hiába mesterkedik, mert az áruló jelek a földön hevernek. Mikor elmegyek mellette, suttyomban ledob háromszáz tüskét. Szikrázó fényivel próbál elvakítani, de engem nem lehet átverni! Látom, ahogyan az ágai mélabúsan kókadoznak. Azt hiszem, szembe kell néznie a szomorú valósággal: utolérte a végzet. Már az angyalok is menekülnek tőle, egyikük a földön hever. Szaloncukornak álcázott üres aranyszínű papírdarabok lengedeznek az ágain, a tartalmukat sajnálatos módon már mind megettem. Pedig milyen szép volt a kezdet! Két tagbaszakadt fenyőárust sodortam a teljes idegösszeomlás szélére mire kiválasztottam, de meg kellet keresnem azt, amelyik az enyém. Lihegve cipeltem el a házig, aztán gyalog vittem fel a harmadik emeltre, mert a lift már nem bírta tovább az örökös jövés-menést. Kihámoztam abból a nevetséges csomagolásból és ő délcegen állt a sarokban. Az illata betöltötte a szobát. Egyáltalán nem volt boldog, amikor díszíteni kezdtem, minden erejét összeszedve elszántan szúrta a kezemet, ahol csak érte. Én hősiesen dacoltam a haragjával; színes üveggömböket, piros szalagokat és mosolygós angyalkákat aggattam rá mindenütt. Felkapcsoltam a fényeit és ámulattal néztem. Ő is rájött, hogy milyen szép lett és boldogan ontotta tovább az illatát. Csillagszórót gyújtottam a tiszteletére és ajándékokat szórtam a lábai elé. Az ajándékok ugyan nem neki szóltak, de ő ezt egyáltalán nem vette zokon. Ekkor már pontosan tudta, hogy ez a sorsa. Minden tisztességes fenyőfa életében különleges dolog a karácsonyi küldetés. Nézte, ahogy eszem azt a rengeteg bejglit és egy idő után már semmin sem csodálkozott. Pontosan tizennégy napig voltunk boldogok együtt. Aztán hirtelen megváltozott minden. Gyönyörű zöld színe szürkévé fakult és már szúrni is alig képes. Ma reggel rémülten vettük tudomásul, hogy eljött a Vízkereszt. Menni kell és ezt ő is tudja.  Esdekelve néz rám, de én megfogadtam, hogy erős leszek. Megnyugtatom, hogy találkozunk mi még, mert a fenyőfák minden évben eljönnek újra és ez így lesz egészen addig, amíg áll a világ. Gondosan becsomagolom a díszeit és beteszem őket egy dobozba. A ‘karácsonyfaégők’ elnevezésű összetekeredett dróthalmazt behajítom a gardróbba és elszántan megeszem az utolsó szaloncukrot. Hát leszedtem. Nem maradt rajta egy árva tüske sem és egyáltalán nem tiltakozik, amikor leballagok vele a lépcsőn és gyengéden kiteszem a ház elé. Leülök a fotelba és magamba döntök egy pohár Whisky-t. Olyan üres lett a szobám…

DeadChristmasTree

R.I.P.

Advertisements

EvelynnWhite névjegye

Középkorú, enyhén zavarodott nőszemély. Egyes – egybe nem hangzó - állítások szerint a „humorérzék” elnevezésű igen kedvező adottsággal rendelkezik. Ezzel még nem is volna semmi probléma, viszont egy – az olvasni tudó emberiség számára - igen rémisztő pillanatban a fejébe vette, hogy írni is tud. Hát itt kezdődtek a bajok…
Kategória: Csak úgy...
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

BÁTRAN MONDJ VÉLEMÉNYT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s