Hurrá, nőnek születtél!

  • Kis híján Viktornak neveznek el, mert az ultrahang vizsgálaton égre-földre esküdözött az orvos, hogy fiú leszel és ebből kifolyólag a szüleidnek egyetlen lánynév sem jutott eszébe, amikor megszülettél. Mivel sürgősen improvizálniuk kellett, hozzácsapták a ’Viktor’-hoz, hogy ’ ia ’.
  • Négyéves korodban az öledbe ülteted a babádat és elmagyarázod neki, hogy a fiúk egy kicsit másképp néznek ki, mint a lányok. Ezt a felfedezést aznap reggel tetted, az anyád nem győzött az óvónőnek magyarázkodni, mert lehúztad az összes fiú gatyáját.
  • Hétévesen hisztériás rohamot kapsz, mert az anyád azt akarja, hogy a rózsaszín virágmintás ruhácskádat vedd fel, te viszont a zöldet szeretnéd a mosolygós zsiráfokkal. Mivel a műsort többszöri felszólítás ellenére sem vagy hajlandó abbahagyni, játszótér látogatás helyett egy sarokba állítva kell dekkolnod, ahol bosszúból letépkeded a tapétát.
  • Tízéves korodban visítozva menekülsz a fiúk elől az iskolában, mert folyton húzgálják a hajadat. Amikor a Robi nevű kiscsávó felemeli a szoknyádat, hogy ellenőrizze milyen színű a bugyid, marha gyorsan az orvosi rendelőben találja magát, ahol megállapítják, hogy a pofontól enyhe agyrázkódást kapott és valószínűleg berepedt a dobhártyája.
  • Tizennégy éves korodban kiderül, hogy az elkövetkezendő negyven évben havi tízezer forintot kell majd kiadnod tamponra, éjszakai betétre, nappali betétre, tisztasági betétre, valamint görcsoldóra.
  • Tizenöt évesen hadat üzensz a szőrnövekedésnek és egy életen át fogod folytatni a háborút. Az első gyantacsík letépésekor nem látsz a könnyeidtől, és egyáltalán nem vagy benne biztos, hogy nem akarsz-e inkább szőrös maradni.
  • Tizenhat évesen rájössz, hogy a szőke haj nem csak úgy magától terem meg a nők fején, ezért sürgősen elmész a fodrászhoz, hogy megszabadulj a rémes barna hajszínedtől.  Mikor este hazaérsz, az anyád megkérdezi kihez jöttél.
  • Tizennyolc éves korodban végre megtanulsz normálisan járni egy tíz centis sarkú cipőben és úgy bulizod át részegen az éjszakát, hogy nem töröd ki a bokádat.
  • Huszonöt évesen már biztosan tudod, hogy ez a nyerő,

de neked sajnos “csak” ez van:

1.  2. 3.

  • Mikor a pasid megemlíti, hogy szívesen áldozna némi pénzt szilikonra, mert a nagy cici annyira szexi; látványosan eléteszed az újságcikket, ami a pénisznagyobbítás lehetőségeit ecseteli és rövid, de rendkívül lényegretörő előadás keretében felvilágosítod, hogy a mítosz, miszerint a méret nem számít, egy baromság.
  • Amennyiben a sors kegyéből pont úgy nézel ki, mint Pamela Anderson, hétszentség, hogy kifogod magadnak az egyetlen pasit a világon, aki az 1. számú verziót jobban kedveli.
  • Harminc évesen saját lakásba költözöl és most, hogy mindent neked kell csinálni, rájössz, hogy az anyád nem idegbeteg, csak túl sok a dolga.
  • Minden felsődhöz van azonos színű körömlakkod, Cosmopolitan magazinnal van tele egy egész szekrény; kívülről fújod Bridget Jones naplóját és legalább negyvenszer láttad az Angyalok városát.

  • Egy verőfényes májusi napon kidobod a pasidat, mert állandóan zabál és képtelen vagy mellette lefogyni; ezen felül pornót tart az ágy alatt, szúr a borostás pofája, folyton meccset néz, hetekre eltűnik és tutira megcsal a szomszéd lánnyal (is).
  • Ilyet szeretnél,

de csak ilyen van:

  • Harmincöt évesen már nincs kedved tovább válogatni, így beéred azzal, ami az utadba kerül. Az esküvődből nem csinálsz nagy felhajtást, mert a statisztikai adatok szerint a végén úgyis elválik mindenki.
  • Le tudod pipálni a legrémisztőbb horrorfilmet, mert kilenc hónapon keresztül egy emberi lényt növesztesz a hasadban. A hetedik hónap végén már akkora vagy, mint egy kétszemélyes sátor és nem érted hogyan kerülhettél ilyen helyzetbe. A produkció végén bemutatod, hogyan kell áttolni a zongorát egy kulcslyukon.
  • Tizenöt perc alatt el tudod költeni a férjed teljes havi fizetését a Westendben; felelősségre vonás esetén azonnal zokogó üzemmódba váltasz és szemrebbenés nélkül állítod, hogy felfegyverzett banditák támadtak rád a parkolóban és elvették a pénztárcádat. Hogy miért nem telefonáltál? Ja igen, a mobilodat is elvették!
  • Bekerülsz a Guinness Rekordok Könyvébe, mert pórszívózás közben képes vagy kivasalni, elmosogatni, megfőzni a vacsorát és végignézni a Megasztár döntőt.
  • Képes vagy 1 db babakocsival, 1 db csecsemővel, 1 db négyévessel és 12 db tömött TESCO feliratú szatyorral a kezedben felszállni a buszra úgy, hogy közben a szemed sem rebben. A mutatványt minimum 12 db férfi nézi végig mosolyogva és még véletlenül sem jut eszükbe, hogy felemeljék a seggüket az ülésről és a segítségedre siessenek. Az autó azért nincs nálad, mert a férjed azzal ment ki a Rákóczi térre egy prostituáltat felszedni.
  • A prostituáltak és egyéb nőnemű megoldások elkerülése érdekében megfogadod a nagyanyád tanácsát, miszerint az okos nő akkor is szexel a férjével, ha egyáltalán nincsen hozzá kedve és rendkívül sajnálod, hogy egy orgazmus eljátszásáért nem adnak Oscart, mert már több szobrocskád lenne a polcon, mint Meryl Streepnek.
  • Mikor felfedezed az arcodon az első ráncot, sikoltozva rohansz segítségért a legközelebbi Vichy, L’Oreal, vagy esetleg Clinique laboratóriumba. Nicole Kidman és Meg Ryan fényképeinek tanulmányozása után a botox kezelés lehetőségéről viszonylag hamar lemondasz.
  • Egyik reggel kocsiba ülsz és követed a tizenhat éves lányodat, mert biztos vagy benne, hogy már napok óta nem jár iskolába. Mikor rátöröd az ajtót a nála tíz évvel idősebb pasas lakásán, olyan ordítozást rendezel, hogy azt a határon túli falvakban is tisztán hallja mindenki. Kiderül, hogy a fiú angol, van két diplomája meg egy kastélya a London melletti Chessingtonban, ezért azonnal meghívod ebédre és sütsz neki palacsintát.
  • Ahogy betöltöd az ötvenet, a férjed – az a mocskos disznó –  azonnal lelép egy húszévessel.
  • Válás előtt, alatt és után a következő lehetőségeid vannak:

Szia Steven!
Most már figyelsz rám? Tudok a nőről te mocskos, alattomos, erkölcstelen, hűtlen, kispöccsű féreg! Minden fel van véve kazettára.
A Te (hamarosan ex) feleséged: Emily
U.i.: Ezt az óriásplakátot a közös bankszámlánkról fizettem ki!

revenge

A rendszámtábla felirata: AZ ÖVÉ VOLT

  • Ötvenhárom éves korodban a klimaxnak nevezett rémálom terrorizálja az egész testedet, a hőhullámok következtében még télvíz idején is egy szál pólóban közlekedsz az utcán. Akkor is hízol, ha egyáltalán nem eszel semmit és az arcod napról-napra jobban szétesik. Marékszámra zabálod a kalcium tablettát, hogy legalább a csontjaid maradjanak egyben és soha nem hitted volna, hogy egy napon még visszasírod a havi menzeszt.
  • Hatvan éves korodban elutasítod a hetven év körüli, rendkívül elegáns bár fizikailag kissé már lestrapált telekszomszéd közeledését, mert nincs az az úristen, hogy még egy férfi „betegye a lábát” az életedbe. Pihenés helyett az unokáidat hordod az iskolába és minden nyáron elteszel százharminc üveg meggybefőttet. A nyilvánosság előtt továbbra sem vagy hajlandó olvasószemüveget feltenni, így általában fogalmad sincs róla, hogy mit veszel meg a szupermarketben.
  • Mire nyolcvan éves leszel, már kurvára eleged van mindenből és messzire sem látsz el rendesen, ezért csak akkor mész el otthonról, ha tudod, hogy aznap jönnek a villanyórát leolvasni. Reggeltől-estig nézed a TV-t és halálra eteted a szerencsétlen macskát. Az unokáid hétről-hétre meglátogatnak és mindig hoznak egy halom süteményt, mert képtelenek megjegyezni, hogy ha ilyesmit eszel, felmegy a vércukrod. Mikor esténként a híradót nézed nem érted, hogy mi történt az egykoron teljesen normális világgal és a benne élő emberekkel. Nagyon szeretsz a régi szép időkre emlékezni, ezért egy unalmas téli estén elhatározod, hogy leírod életed történetét. A családod megígéri, hogy Karácsonyra kapsz egy laptopot, de mivel a leghalványabb fogalmad sincs, hogy az micsoda, előszeded a régi írógépet a padlásról és kishíján a nyakadat töröd, amikor lemászol a létrán. Boldogan veted magad az írásba és háromszázhuszonöt oldalon keresztül ecseteled, milyen brutálisan fantasztikus dolog, hogy NŐNEK SZÜLETTÉL!
Advertisements

EvelynnWhite névjegye

Középkorú, enyhén zavarodott nőszemély. Egyes – egybe nem hangzó - állítások szerint a „humorérzék” elnevezésű igen kedvező adottsággal rendelkezik. Ezzel még nem is volna semmi probléma, viszont egy – az olvasni tudó emberiség számára - igen rémisztő pillanatban a fejébe vette, hogy írni is tud. Hát itt kezdődtek a bajok…
Kategória: Nőknek
Címke: , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Hurrá, nőnek születtél! bejegyzéshez

  1. Nobilis. szerint:

    Üdvözletem.

    Igazán figyelemre méltó eszmefuttatás. 😀
    Nagyon tetszik a blogod, és természetesen a kreativitásod, ahogyan írsz. Ezennel hivatalosan is beköltöztem Hozzád. (:

  2. Névtelen szerint:

    Ezt imádom!

BÁTRAN MONDJ VÉLEMÉNYT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s