Sydney 3. (+ Melbourne)

Április 21.

Kerek háromórányi autókázás után végre megérkezünk a „közeli” állatkertbe, ahol koalát lehet simogatni. Egész éjjel nem aludtam az izgatottságtól és reggel hatkor még hajat is mostam, hogy jó benyomást keltsek az állatokban! A gondozónő odasétál az egyik fához és nemes egyszerűséggel leszedi az első békésen szundikáló állatot, ami a keze ügyébe kerül. A koala enyhén szólva morcos, amiért felébresztették, de amikor elé tesznek egy csokor eukaliptusz levelet, kissé megenyhül. Békésen tűri, hogy mind a huszonnégy látogató megsimogassa és lefényképezze, viszont biztosra veszem, hogy az jár a fejében, hogy dögöljön meg az összes turista. A produkció végén a gondozónő leteszi a földre a koalát – aki nem mackó -, ahol az egy rövidtávfutót megszégyenítő sebességgel rohan el a hozzá legközelebb eső fáig és azonnal felmászik a legfelső ágra abban a reményben, hogy innen már senki sem fogja majd leszedni. Szemrehányóan végigméri a koala molesztálás résztvevőit és mivel egyikünk sem mutat semmiféle megbánást, sértődötten hátat fordít és megpróbál újra elaludni. A kenguruk közé be is lehet menni, simogatás közben tanácsos őket etetni. Nyilván egyikük sem áll az éhhalál küszöbén, ennek ellenére képesek egymás fejét lerúgni minden falat ennivalóért, amit zacskóba csomagolva árusítanak a jónépnek a bejáratnál. Istenien érzem magam egészen addig, amíg ki nem pécéz magának egy strucc, aki szintén ott bóklászik. Nem tűnik túl veszélyesnek, de megállás nélkül követ és legalább fél fejjel magasabb mint én, ezért biztos ami biztos, beszüntetem a kengurutól-kenguruig járkálást és a kerítés mögött keresek menedéket. A krokodilok éppen a reggelijüket fogyasztják és olyan szinten rusnyák, hogy már egyáltalán nincs lelkiismeret furdalásom, amiért az egyik haverjukat megettem!

Április 25.

Kirándulás a Kék Hegységben. Sziklák, szakadékok és rengeteg esőerdő, ami messziről nézve tényleg kék. Én hülye állat beleegyezem egy trekking-be, mert fogalmam sincs, hogy az mi. Hát kérem tisztelettel, a trekking egy gyalogtúra, ami arról szól, hogy órákon keresztül tátongó szakadékok szélén közlekedünk egy tíz centiméter széles ösvényen és megismerkedünk a kontinens teljes rovarkészletével, külön-külön és együtt is. Mire megékezünk a kijelölt célhoz félig lerohadt a lábam, tele vagyok csípésekkel és hőgutát kaptam a 39 Celsius fokban. Na, milyen volt a látvány? –kérdezik többen. Ja, hogy látvány is volt? Hát biztosan érdekes lehetet, csak én egyáltalán nem értem rá vele foglalkozni, mert szúrós tövisekkel és feldühödött repülő rovarokkal hadakoztam, akik közül többen akkorára nőttek, mint egy kisebb harci helikopter. Mikor másnap sétálni invitálnak az erődbe, erős kétségek gyötörnek, de azért igent mondok. Úgy tűnik, a repülő rovarok jobban kedvelik a tűző napot és az alacsony növényzetet, mert az árnyas fák alatt béke van és nyugalom. A másfél méter széles pókháló közepén trónoló tenyér nagyságú pók látványától rángatózni kezd a szemem, de megyek tovább a többiekkel. Mikor kiérünk a fák közül elszántan felmászom az egyik sziklára és nem tudom milyen meggondolásból, de azt ordítom az alattam elterülő szakadéknak, hogy „Magyar vagyok!”. Hát ezt most már a Kék Hegység is pontosan tudja. A város közelében egy piknikező helyen fogyasztjuk el az olasz fűszeresnél vásárolt szendvicseinket. Békésen táplálkozom az asztalnál ülve, mikor arra leszek figyelmes, hogy valami mozog a közeli bokrok mentén. A valami körülbelül másfél méter hosszú és erősen egy hüllőre emlékeztet. Nice reptile!*– közlik a többiek és esznek tovább. Mivel senki sem kezd el sikoltozva menekülni, érdeklődve figyelem, ahogy a monstrum egyre közeledik. Egy idő után megáll és várakozóan rám sandít. Tekintettel arra, hogy a VII. kerületben nem túl gyakori a tarka varánusz, erőt veszek magamon és elindulok felé, hogy lefotózzam. Meg se moccan, amíg készítek róla néhány képet, ha beszélni tudna, minden bizonnyal azt mondaná: Hülye liba! Errefelé mindenki pontosan tudja, hogy csak végszükség esetén táplálkozom emberekkel!!!

Április 28.

Susan barátnőm ma reggel kitalálta, hogy bérelünk egy autót és átmegyünk Melbourne-be. A távolság Sydney-től majdnem kilencszáz kilométer. Marha jól hangzik, különös tekintettel arra, hogy én nem tudok vezetni, így tíz órán keresztül ő fogja nyomni a gázpedált. Szokás szerint egy kicsit aggódom, így megkérdezem a hotelben a recepcióst, hogy mit kell csinálni, ha útközben kifogy a benzin. A pasas rendkívül készséges és máris sorolja: a) imádkozni, b) végrendelkezni. Levonjuk a konzekvenciát, miszerint jobb, ha minden töltőállomáson csurig töltjük a benzintankot. Indulás előtt arra is felhívják a figyelmünket, hogy az autópályák forgalmát helikopteres járőrök figyelik a levegőből és amennyiben gyorshajtáson kapnak, minden további nélkül leszállnak, hogy a kezünkbe nyomják a büntetőcédulát az összegről, amiből akár egy kisebb fajta jachtot is meg lehetne venni. Hajnali ötkor indulunk egy remek kezdéssel, már Sydney-ből kifele menet eltévedünk és fél órát állunk a dugóban a híres híd közepén azért, hogy a másik végén majd visszafordulhassunk. Körülbelül az út egyharmadánál járunk, amikor kezdem úgy érezni magam, mintha a Marson lennénk. Három teljes órája nem láttunk egyetlen emberlakta települést sem, ameddig a szem ellát autópálya és az ausztrál vadon. A forgalom zéró szinten mozog, miénk az egyetlen autó. Susan egyszer csak lehúzódik az útmentén és közli, hogy nagyon figyeljek. Ez itt a gázpedál, ez itt a fék, ez pedig a sebváltó, ami automata, tehát csak indításnál kell vele foglalkozni. A szívem dobogását még az 1 000 km-re fekvő Adelaide-ben is hallja a lakosság, amikor átülök a sofőrülésre. Remegő kézzel fogom meg a kormányt, aztán gyorsan átgondolom, hogy mi a legrosszabb, ami történhet. Ember nincs, város nincs, autó nincs, kanyar nincs, az út menti fák mindössze másfél méter magasra nőttek és alig van belőlük néhány. Fog ez menni! Már legalább három órája vezetek, amikor az ördög hirtelen a vállamra telepedik és kísérteni kezd egy bizonyos dologgal kapcsolatban. A visszapillantó tükörben gondosan ellenőrzöm, hogy Susan alszik-e, majd hallgatózom egy kicsit. Nem hallok helikopterzúgást, így halkan dudorászva, az arcomon egy rendkívül ártatlan kifejezéssel nyomom a gázpedált. 140… 150… 170… 180… 190… Wow!!!! Jogosítvány és vezetési ismeretek nélkül száguldozom Ausztráliában a semmi közepén!!!!!!!!!!!!!!  A következő pillanatban beletaposok a fékbe és meg vagyok győződve róla, hogy Susan a műszerfalon fog kikötni. Megvárom, amíg a 0,005 Km/óra sebességgel közlekedő Wombat átsétál az úttesten, ellenőrzöm Susant a hátsó ülésen és eszembe jut, hogy a kengurukra figyelmeztető táblák nyilván nem dísznek vannak kitéve. Normál sebességben haladok tovább, mert nem szeretném ritkítani az ausztrál vadállományt. Az út menti tábla egy közelgő településre figyelmeztet, ahol a jelzés szerint benzinkút is van. Teljesen a fejembe szállt a dicsőség, ezért úgy döntök, hogy nem keltem fel Susant, elintézem egyedül a dolgot. A töltőállomáson egyetlen kút van, amit csodával határos módon nem döntök ki kanyarodás közben, viszont a hiányos fogsorú benzinkutast kishíján leterítem. Némi tanakodás után rájövök, hogyan kell a sebváltót üresbe tenni, mivel a pasas felhúzott szemöldökkel vakargatja a homlokát, tájékoztatom, hogy nincs semmi probléma, csak nem tudok vezetni.  A „település” mindössze négy darab rozoga házból és tizenkétezer harciasan repkedő légyből áll. Mikor kifizetem a benzint a pasas még mindig a fejét vakargatja és megérdeklődi, hogy a hátsó ülésen szendergő kis hölgynek van-e jogosítványa, mert a következő településen már kilenc ház van és lakik ott egy rendőr. A békésen kapirgáló csirkék sürgősen menekülőre fogják a dolgot, amikor közéjük hajtok, ezt az aprócska nüánszot leszámítva simán visszatérek az autópályára. Integetek a kutasnak, aki egyenként ellenőrzi a csirkék állapotát és mosolyogva sziszegi a nem létező fogain keresztül, hogy „Bloody tourists!” (nyavalyás turisták).

Április 29. és 30.

Melbourne nagyon helyes város és még villamos is van! Egy kicsit körülnézünk, de marha gyorsan, mert észrevesszük, hogy az üzletek óriási árleszállítást jeleznek és nem szeretnénk az értékes vásárlásra szánható időnket helyi nevezetességek nézegetésével elvesztegetni. Menet közben csinálunk egy rakás fényképet, ezek alapján később majd alaposan szemügyre veszünk mindent. Ha jól belegondolok, 857 km-t jöttünk azért, hogy az ötdolláros pólók között válogassunk… A motelszobában kipakoljuk a szerzeményeinket és el vagyunk ájulva magunktól. A 15 dollárért vásárolt fekete tűsarkú cipő eredeti ára 220 (!) dollár, ez már minden kétséget kizáróan megérte a tízórányi vezetést! Vacsorázni beülünk egy méregdrága étterembe, aztán hajnalig iszunk egy éjszakai klubban. Annyira ki vagyunk ütve, hogy három órát bolyongunk keresztül-kasul a városban, mire visszatalálunk a motelbe; így visítozó röhögés közepette a városnézés kérdése is le van tudva. Másnap délelőtt teljes kómában indulunk vissza Sydney-be, a Hűderohadtporosittminden nevű helyiségnél átveszem a kormányt. Szigorúan betartom az előírt sebességet és megpróbálok egyenesen vezetni, mert ha az ausztrál rendőrség rajtakap, hogy jogosítvány nélkül és félig még részegen cikk-cakkban haladok a 31-es úton, akkor minden bizonnyal ki fog toloncoltatni a kontinensről!


* Csinos hüllő!

Reklámok

EvelynnWhite névjegye

Középkorú, enyhén zavarodott nőszemély. Egyes – egybe nem hangzó - állítások szerint a „humorérzék” elnevezésű igen kedvező adottsággal rendelkezik. Ezzel még nem is volna semmi probléma, viszont egy – az olvasni tudó emberiség számára - igen rémisztő pillanatban a fejébe vette, hogy írni is tud. Hát itt kezdődtek a bajok…
Kategória: Sydney
Címke: , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

BÁTRAN MONDJ VÉLEMÉNYT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s