Sydney 2.

Április 17.

Ma egészen különleges élményben van részem, mert olyan szinten ömlik az eső, hogy mikor kinézek az ablakon, nem látom a szemben lévő házat. Az utcák teljesen kihaltak, az emberek mélygarázstól-mélygarázsig közlekednek, a taxi vállalat egyetlen nap alatt megkeresi a szokásos évi bevételének kétszeresét. Mindenki káromkodva szidja a szokatlan időjárást, én, aki európai nő vagyok és ilyet még életemben nem láttam, kiülök az erkélyre és tátott szájjal nézem a lezúduló vízmennyiséget. Menet közben az jár a fejemben, hogy ha Noé még élne, már javában készítené a bárkát és a Sydney Állatkert lakói a kor követelményeinek megfelelően egy vidám zenés műsor keretében sorsolnák ki egymás között, hogy ki fogja túlélni a világvégét. A nap egy részét a szálloda non-stop mozicsatornájának köszönhetően élem túl. Estefelé már egészen közel állok hozzá, hogy megöljön az unalom, ekkor felhívnak a barátaim és közlik, hogy megyünk borkóstolóra. Helyes – gondolom magamban, ha be vagyok rúgva egyáltalán nem zavar, hogy a várost el fogja mosni az özönvíz. Sydneyben rengeteg a borszaküzlet és az a nagyon szimpatikus szokásuk, hogy időről-időre ingyenes borkóstolót tartanak; ennek következtében a lakosság alkoholista része egyetlen cent ráfordítás nélkül tud berúgni, mindössze annyit kell tenniük, hogy figyelemmel kísérik a hirdetőcédulákat. Taxival indulok útnak, menet közben többször kerülget a szívroham, mert az eső olyan sűrűn esik, hogy a kocsi eleje sem látszik, nem hogy az előttünk haladó forgalom. A sofőr megállás nélkül káromkodik egy számomra ismeretlen nyelven és két percenként törli le az izzadságcseppeket a homlokáról. Mivel élve érkezünk meg a kijelölt pontra, akkora borravalót adok, hogy pasas ebből fogja finanszírozni a gyerekek iskoláztatását.  Az üzlet tulajdonosa nagyon szimpatikus, viszont olyan erős ausztrál akcentusa van, hogy a leghalványabb fogalmam sincs róla mit mond, amikor beszél.  Kedélyesen végigkóstoljuk a pasas teljes árukészletét, majd kitűnő hangulatban indulunk tovább a következő helyre. Az autóban a barátaim rövid tanácskozás keretében tisztázzák hogyan juthatunk el B, C, majd végül D pontig anélkül, hogy útközben megállítson egy rendőr és őrizetbe vegyen valamennyiünket a közrend többrendbeli megzavarása miatt. A közszeméremsértésért kiszabott bírságot valószínűleg nem fogjuk megúszni, mert John angol úriember lévén részeg állapotban mindig szükségesnek érzi, hogy kitolja a meztelen seggét az ablakon. A következő három órában elegánsan végigisszuk a fél várost, mikor a negyedik üzletben egy mosolygós lila egér integet felém az egyik sarokból, átfut az agyamon a gondolat, hogy talán nem kéne többet inni. Mikor ebből az üzletből is kijövünk, visítozó röhögés közepette vesszük tudomásul, hogy parkolóban hagyott autónkra időközben rádőlt egy fa. Felhívjuk a segélykérő vonalat, ahol tájékoztatnak, hogy a város összes tűzoltóautója szivattyúzással van elfoglalva, így jelen pillanatban ilyen baromságokkal egyáltalán nem érnek rá foglalkozni.  A szállodám mindössze ötpercnyire van a katasztrófa helyszínétől, így semmi kedvem megvárni a taxit, búcsút intek a barátaimnak és elindulok gyalog. Útközben többször előadom az Ének az esőben című film slágerét, a teljes tánckoreográfiával együtt. Mikor a recepciós meglát azonnal a kezembe nyom egy töröközőt meg egy levél aszpirint. Körülbelül tíz percig álldogálok a liftben, emlékeim között kutatva egyszer csak rájövök, hogy ahhoz, hogy elinduljon, meg kell nyomni egy gombot. Kedélyesen lóbálom a cipőmet a kezemben és háromszor körbejárom a teljes hatodik emeletet mire végre eszembe jut, hogy én a hetediken lakom. A szimpatikus amerikai fiatalember őszinte együttérzéssel veszi tudomásul, hogy azért ülök a szobám előtt a földön a fejemen egy fehér törölközővel, mert sajnálatos módon az ajtót nem tudom kinyitni. A pasas türelmesen elmagyarázza, hogy amit a kezemben szorongatok, az egy kulcs, én meg hálából nekiadom az összes aszpirint. Berontok a szobába, szélesre tárom az erkély ajtaját és előadok egy újabb dalt az Ének az esőben című filmből.

A szomszédból valaki azt ordítja, hogy tök jó lenne, ha éneklés helyett inkább szavalnék. Mivel hirtelen egyetlen vers sem jut az eszembe, a cipőmet elegánsan felakasztom a fogasra, egy rutinos mozdulattal fejbeverem a hatalmas csótányt, ami a falon sziesztázik és miután a tetemet eltakarítottam, befekszem a fürdőkádba aludni.

WomanInBath

Advertisements

EvelynnWhite névjegye

Középkorú, enyhén zavarodott nőszemély. Egyes – egybe nem hangzó - állítások szerint a „humorérzék” elnevezésű igen kedvező adottsággal rendelkezik. Ezzel még nem is volna semmi probléma, viszont egy – az olvasni tudó emberiség számára - igen rémisztő pillanatban a fejébe vette, hogy írni is tud. Hát itt kezdődtek a bajok…
Kategória: Sydney
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

BÁTRAN MONDJ VÉLEMÉNYT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s